FS ~ A történet

Forewer Stardoll ~ A történet

Egy szép tavaszi napon, Wiky és Szandy úgy döntöttek, hogy blogot nyitnak.... Na jó hagyjuk a disney-s verziót.. Szóval Szandy és Wiky elhatározták, hogy együtt nyitnak egy blogot forewerstardoll néven. A blog 2010.03.05-én nyitotta meg a kapuit. Nagy sikere volt, nagyon sokan látogatták, rengeteg visszajelzést kaptunk az olvasóktól. Igaz volt negatív, pozitív, de a negatívokon próbáltunk változtatni, ha úgy láttuk, hogy igazuk van. Sajnos Augusztusban Wiky kilépett, mivel már nem nagyon szerette a Stardollt és a blogra sem volt ideje. Egyedül maradtam, de viszont nem tudtam, hogy mit csináljak. Ekkor jött az ötlet, hogy fel kell vennem társszerkesztőt, Jelentkeztek többen is, de nem tudtam kit válasszak. Fontos volt , hogy legyen elég ideje foglalkozni a bloggal és, hogy értse a dolgát. Ekkor felvettem 3 társszerkesztőt hogy segítsenek. Ekkor jött a baj. Sajnos széthullott a blog, mindenki kapkodott és nem volt már meg az a régi jó érzés, a visszajelzések. Sajnos csak hétvégén tudtam blogolni. A 3 társszerkesztő közül, MissBarbee92 volt a legjobb szerkesztő. Rajta látszott, hogy érdekli a blog és komolyan is gondolja. A többiek utána nem is blogoltak... El lett felejtve minden, ahogy az első hét letelt és felvettem őket. Pár hét letelte után meg kérdeztem tőlük, hogy szeretnének e még szerkesztők lenni. Természetes a válaszuk nem volt. Szóval 2-en maradtunk Októberben Barbee-val. Ekkor vettem még fel pár szerkesztőt: Szöszyt, Biankát és Monellyt. Persze még Barbee is szerkesztő volt. Ekkor is össze-visszaság volt a blogon és egyszerűen már nem érdekelt a stardoll. Úgy gondoltam nincs időm és feladom. Ők szenvedve csinálták a blogot egész jól, de sajnos az én nem törődömségem rontott el mindent. Sajnos az a legnagyobb baj, hogy Klaut fogalmam nincs mikor vettem fel,mert ugye nem tördőtem a blogommal, de már vagy 1 éve blogol velem. És azért szerintem megérdemel főleg tőlem, több mint egy köszönömöt, mert ha ő nem lenne, már réges-régen bezártam volna. Volt olyan idő amikor vagy 2 hónapig be sem léptem a forewerstardollba és ő akkor is mindig frisselt. Egyszer beléptem megnézni, hogy hogy áll a blog és szinte minden fent volt. Akkor már a többiek sem írtak bejegyzéseket. Szinte ő tartotta az egész blogban az életet. Persze látogatók csak úgy hullottak, mert nekik sem tetszett a káosz. Ekkor már nem tehettem semmit. És persze ekkor nekem is megjött újra a kedvem az egészhez! Hát miért ne. Ha már eddig elhoztam , akkor muszáj folytatnom, hátha olyan lesz mint régen. A többiek kiléptek és ketten maradtunk. Vagyis, ha úgy nézzük inkább csak ő. Én inkább csak hétvégén, mint most is. Nyáron persze én is blogoltam. És most jött az ötlet, hogy muszáj felvenni szerkesztőket, mert már nagyon elfáradtunk. Mivel én -1 nek számítok a blogolók közül, felvettem 2 embert, akik remélem folytatják és viszik tovább a forewerstardoll történetet és majd 1 év múlva 3x ennyi lesz ide írva. Hát remélem. Nem szeretnék bezárni. És végül annyit akartam ebből kihozni, hogy bocsánatot szeretnék kérni azoktól, akik szerették a blogot , de voltak dolgok amelyek miatt , már utálják. De sajnos ez is a felfordulás miatt volt. Most próbáltam, válogatni a szerkesztők közül és nem mindet betenni. Persze az előzőek is nagyszerűek voltak, csak túl nagy felfordulás volt és úgymond, nem volt vezető aki segítsen nekik. Tőlük is szeretnék bocsánatot kérni s mindenkitől, akiket megbántottam vagy csalódtak bennem. Igen voltak lopásos ügyek is, de ahogy már mondtam azok is a felfordulás miatt voltak, mert nem tudtak már a társszerkesztőim, mit kitalálni a nagy káosz miatt. De most minden megváltozik és újult erővel kezdünk bele, vagyis inkább tiszta lappal. Remélem ismét olyan nagy nevet szerez magának az oldal mint régen és lesz kiért vagy inkább  miért folytatni.. Köszönöm ha elolvastátok. Írhattok kommenteket!

R.I.P. Wiky001 ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése